A célkitűzés

Az egészség visszanyeréséhez szükséges belső erő legfontosabb forrása az lehet, ha a rákos betegek erősen kötődnek valamilyen jelentős célhoz. Hiszen aki célokat tűz ki, az számít arra, hogy meggyógyul. Ezért a Simonton módszer egyik igen fontos eleme rövid-, közép- és hosszú távú célok kitűzése.

A rövidtávú cél a legyengült, rossz általános állapotú betegnél gyakran az erő, egészség visszatérésével kapcsolatos. Igen lényeges, hogy a választott célok között megfelelő saját cél is legyen. Sokan annyi időt töltöttek életükből azzal, hogy szüleik, élettársuk, gyermekeik, barátaik, munkaadóik elvárásainak igyekeztek megfelelni, hogy már nem biztosak benne, mit is akarnak ők saját maguknak.

A betegség előnyei
A célkitűzés során érdemes figyelembe venni azokat a jogos szükségleteket, melyek kielégítését jelenleg a betegség teszi lehetővé. Lehetséges, hogy a paciens számára a betegség jelenti az egyetlen alkalmat arra, hogy elhárítsa a felelőséget, kibújjon a kötelezettségek szorításából, és bűntudat, magyarázkodás, önigazolás nélkül foglalkozhasson önmagával. Ha valaki csak akkor jut szeretethez, figyelemhez, amikor beteg, akkor személyiségének egy része érdekelt lesz abban, hogy beteg is maradjon. Nem elég azonban a betegségelőnyt azonosítani, módot kell találni ugyanezen érzelmi előnyök megszerzésére a gyógyulás után is.