dr. Valló Ágnes

"Eustressz-distressz”
Vajon ártalmas a stressz? Biztos, hogy megbetegít? Ha így lenne, minden bizonnyal kihalt volna már az emberiség. Hiszen stresszmentes élet nincs. A stressz hiánya - maga a halál.
Kétségtelen, hogy a stressznek manapság rossz sajtója, rossz "PR"-ja van. Ami nemcsak igazságtalan, hanem félrevezető is. Az utóbbi években szinte közhellyé vált a stressz káros, megbetegítő hatása. Egyre több betegség hátterében fedezik fel a károsító lelki tényezőket, ezért egyre gyakrabban hangzik fel orvosunk szájából: "éljen nyugodt, stresszmentes életet".

Pedig már dr. Selye János, a stresszelmélet megalkotója, a modern stresszkutatás atyja az ötvenes évek közepén "jó" és "rossz" stresszt különböztetett meg. A jót, a hasznosat eustressznek, a károsítót pedig distressznek nevezte.

A stressz mindennapi életünk része, alkotó energiáink forrása, mely cselekvésre sarkall, segíti küzdelmeinket. A "jótékony stressz - kihívás, késztetés. Segít, hogy reggelente frissen, elevenen ébredjünk, hogy napközben lelkesek, pozitívak, kreatívak legyünk. Segít versenyt futni, előadást tartani, még szerelmeskedni is. A stressz sarkall, hogy meneküljünk a tűz vagy az árvíz elől, vagy elkészüljünk munkánkkal a kitűzött határidőre. A stresszkeltő ingerekre adott élettani válasz fontos szerepet játszik az állatvilágban, és alapvető jelentősége volt az emberi faj fennmaradásában is.A túlzott, mindent elborító, kontrollálhatatlan "negatív" stressz azonban felmorzsolja energiáinkat, kiégést okoz, tönkreteszi kapcsolatainkat, karrierünket, aláássa önbizalmunkat, végül - de nem utolsó sorban - súlyosan romboló hatással van egészségünkre.Olyan ez, mint a tűz: hasznunkra fordíthatjuk, ha korlátozzuk, és ellenőrzésünk alatt tartjuk. Hiszen a tűz süti meg ételünket, fűti lakásunkat. De ha mindent elborít, elszabadul ellenőrzésünk alól akkor pusztító tűzvész válhat belőle.

A túl kevés stressz, az ingerszegény, kihívásoktól mentes környezet is önmaga ellentétébe csaphat át. Az az ember, aki unalmas, egyhangú életet él, akinek mindennapjaiból hiányzik a változatosság, a pezsgés, gyakran elégedetlenséget, dühöt, szorongást érez emiatt,   s ezáltal válik hajlamossá a stresszel összefüggő betegségekre.

Hogyan befolyásolja a stressz a szervezet működését?
Az állatvilágban, de még a primitív emberi társadalmakban is az életben maradás feltétele az, hogy az egyén azonnal felismerje a veszélyt és eldöntse: küzd vagy menekül. Veszélyhelyzetekben az ideg- és hormonrendszer azonnal adrenalint és mellékvese-kéreg hormonokat (kortizolt) mozgósít, s minden szerv működését a küzdés vagy menekülés szolgálatába állítja.

Lássuk tehát pontosabban, mi is játszódik le szervezetünkben. Belső szerveink működését vegetatív idegrendszerünk irányítja. A vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus oldalból tevődik össze. A szimpatikus idegrendszer "szakosodott" a vészhelyzetek elhárítására, míg a paraszimpatikus elsősorban a táplálkozás, a regenerálódás szolgálatában áll.

A "vészhelyzet" hatására, (pontosabban - mint később látni fogjuk - annak hatására, amit vészhelyzetnek tartunk) a szimpatikus oldal, aktiválódik, gyorsul a légzés, a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, fokozódik az izomfeszülés. A szimpatikus idegrendszer "kihelyezett tagozata", a mellékvesevelő nagy mennyiségű stresszhormont, adrenalint termel, ami fokozza az izmok vérellátását, és biztosítja a megfelelő "üzemanyag-ellátásukat" is: a májban található raktárakból cukrot szabadít fel, növelve ezzel a vércukorszintet. Mindehhez a mellékvese-kéreg megfelelő hátteret biztosít. Az agyalapi mirigy közbenjárására a mellékvese kéreg kortizolt termel, ami segíti és stabilizálja a szimpatikus hatásokat. Mindezen hatások összességeként szervezetünk készen áll a veszély elhárítására. Érzékszerveink kiélesednek, gondolkodásunk tisztul, reakcióink gyorsulnak, izmaink erőtől duzzadnak, s elegendő cukor és oxigén áll rendelkezésükre a hatékony, gyors, erőteljes működéshez. Minden az izomműködés - a menekülés vagy küzdelem - szolgálatában áll.

Mindez roppant hasznos, sőt elengedhetetlen a nyúl számára, ha farkas elől menekül, a macskának, ha kutyával kerül szembe, két vetélkedő szarvasbika küzdelme esetén. A történelem kezdetén az ősembernek ha mamuttal találkozott, nem volt más választása, mint elfutni, vagy harcba szállni vele. A mai stressz természete azonban nagymértékben változott. Ritkán kerülünk szembe olyan szituációval, ahol a fizikai harc vagy menekülés megoldást jelentene. Bár valószínűleg gyakran szívesen orrba vágnánk a közlekedési dugóban pofátlanul előző sofőrt, vagy szeretnénk világgá szaladni az állandóan csengő telefon elől - a társadalmi játékszabályok rákényszerítenek, hogy uralkodjunk magunkon.

Ha a stresszhelyzetet testi reakció - küzdés vagy menekülés - követi, akkor a szervezet egyáltalán nem vagy alig károsodik. Akkor sincs veszély, ha a harag, bosszúság, indulat csak átmeneti könnyen lereagáljuk, vagy gyorsan túltesszük magunkat rajta. Ha azonban az élettani válasznak - a társadalmi következmények miatt - nincs szabad tere, tartós, vagy túl gyakran ismétlődik, akkor a testet halmozódó negatív hatás éri. Ezt nevezik krónikus stressznek, (Selye féle distressz) mely felborítja a hormonális egyensúlyt, s végül egy egész sor betegség kialakulását segíti elő.

Felborul a vegetatív idegrendszer egyensúlya, fejfájás, magas vérnyomás, szívbetegség, fekélybetegség alakulhat ki, a tartós izomfeszülés mozgásszervi betegségekhez vezethet.  A hosszú ideig, túlzottan nagy mennyiségben kiválasztott mellékvesekéreg-hormonok hatására gyengül az immunrendszer védekező képessége, s az ember esendőbbé válik, könnyebben kap fertőző betegséget, s még a rák kialakulásának valószínűsége is nő.

Valóban a stressz az, ami megbetegít? (Megbirkózási stratégiák)
Vannak olyan stresszhelyzetek, amelyek valamennyiünket többé-kevésbé azonos módon érintenek. Természeti- vagy tömegkatasztrófák egyszerre több száz, több ezer ember életét befolyásolják. Ilyenek a földrengések, árvizek, háborúk, repülőgép- és vonatbalesetek. Kisebb csoportokat sújt pl. egy vállalat csődje, felszámolása, mely az ott dolgozók munkahelyét veszélyezteti, de a legtöbb nehézséget, megterhelést - mint pl. egy közeli hozzátartozó elvesztése, válás, nyugdíjazás - egyedül viseljük.

A hatvanas években két amerikai pszichológus Thomas Holmes és Richard Rahe összeállítottak egy stresszskálát. A pontértékek éves összegzésével - vizsgálataik szerint - megbecsülhető a megbetegedés kockázata: 150 pont alatt enyhe, 150 és 300 között közepes, 300 feletti pontszám jelentős kockázati tényezőt jelent.

Holmes-Rahe skála

Látható, hogy a sort magasan a házastárs halála vezeti, de - meglepő módon számos örömteli esemény, mint a házasság, terhesség, vagy akár az üdülés vagy a karácsonyi ünnepek is stresszforrások lehetnek. Fontos tudnunk azonban, hogy a skála pontértékei nem abszolútak, csak átlagértékek. Hiszen nemcsak az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem az is, hogy a történteket hogyan éljük át. Az, hogy miként hatnak ránk egyes helyzetek, elsősorban attól függ, hogyan gondolkodunk róluk, milyen jelentést tulajdonítunk neki, és - nem utolsó sorban - az, hogy képesek vagyunk-e befolyásolni az eseményeket.

A stressz csak előkészíti a talajt a betegség számára, de nem maga a stressz okozza a betegséget. Nincsenek - vagy alig vannak - önmagukban betegség-okozó helyzetek, hanem csak olyan magatartások, szokások, amelyekkel az ember a helyzetre reagál. A helyzet rendezését, megoldását pedig nagymértékben befolyásolja annak egyéni jelentése. Vagyis nem magára a helyzetre reagálunk, hanem arra, amit az számunkra jelent. Mást jelent az állásvesztés 20 illetve 50 éves korban, mást a kistelepülésen élő szakképzetlen bedolgozónak és mást a magasan képzett menedzsernek, aki után fejvadászcégek kapkodnak. Mást jelent a nyugdíjazás annak, akinek élete értelme volt a munka, mint annak, aki kínos kötelezettségek tömegétől szabadul meg, és alig várja, hogy végre horgászszenvedélyének élhessen. Mást jelent egy meghiúsult üzletkötés, füstbe ment szerződés virágzó üzletmenet idején, s megint mást akkor, ha a csőd fenyeget. A teljesítmény-kihívásokat is igen eltérően ítélik meg az emberek attól függően, hogy mekkora az önbizalmuk, becsvágyuk, s mennyi örömöt találnak tevékenységükben.

A döntő tehát nem maga a stressz, hanem az, hogy valaki hogyan birkózik meg a stresszel. Betegség rendszerint akkor alakul ki, ha az egyén "megbirkózási technikája" hibás, túlzott, vagy nem felel meg a megoldandó problémának. Könnyű belátni, hogy azt a bánatot, sérelmet, amit panasszal, sírással sikerül kifejeznünk, gyorsan elfelejtjük, miközben az elfojtott, néma szenvedés, magunkba zárt feszültség ellenünk fordul, és betegséghez vezethet.

Hogyan haladja meg a sztressz tűrőképességünket?
Az élet sok apró bosszúsága, a hétköznapi stressz, mely a Holmes-Rahe skálán nem szerepel, mert pontértéke valószínűleg egyenként minimális, összeadódva mégis jelentőssé válik. S ez az, amit beállítódásunkkal, megbirkózási stratégiáinkkal leginkább befolyásolhatunk.A természeti, társadalmi katasztrófák, családi tragédiák valamennyiünket megterhelnek, bár ebben a vonatkozásban is jelentős különbségek észlelhetők. Néha egy ijesztő élmény, pl. egy közúti baleset, nagymértékben megemelheti stressz-szintünket még akkor is, ha nem résztvevői, csak tanúi vagyunk az eseményeknek.  A leggyakoribb a stressz szint lassú, folyamatos emelkedése. Képzeljünk el egy félig telt poharat, melyben bőségesen van még hely folyadék számára. Most tegyük a poharat egy folyamatosan csöpögő csap alá. A vízszint lassan, de biztosan emelkedik. Végül egyetlen apró csepp - mely semmiben sem különbözik az előzőktől - és kicsordul a pohár.

Bővebben...

Miért éppen az a betegség?
A stressz, illetve - most már tudjuk - a stresszel való hibás megbirkózás igen sokféle betegséghez vezethet. Olyan, egymástól látszólag igen távol álló betegségek tartoznak ide, mint a magas vérnyomás, szívinfarktus, fekélybetegség, krónikus vastagbélhurut, asztma, de jelentős pszichés összetevői vannak az allergiának, elhízásnak, cukorbetegségnek, többféle bőrgyógyászati, reumatológiai, elváltozásnak, sőt a fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képesség csökkenésének, de még a ráknak is.

Mitől függ, hogy az ember melyik betegséget "választja", vagyis a bőséges "választékból" melyikben betegszik meg? A válasz több oldalról is megközelíthető. Ez az a pont, ahol komolyan számításba jön a genetikai hajlam kérdése. Ez gyakorlati szempontból azt jelenti, hogy melyik szerv, szervrendszer a "leggyengébb láncszem", ami a külső megterheléseknek legkevésbé tud ellenállni. Ez lesz az, ami leghamarabb "eltörik", vagyis amelyen a betegség megjelenik. Más megközelítés szerint összefüggésbe hozhatunk bizonyos betegségeket meghatározott személyiségjegyekkel illetve konfliktus-szituációkkal. Az állandó versenyhelyzet, az elfojtott indulatok, rohanás, időzavar például a szimpatikus idegrendszer aktiválódásához, s ezen keresztül magas vérnyomáshoz, infarktushoz vezethetnek. Ezzel szemben az az ember, aki túlzottan befelé fordul, vagyis minden problémáját "lenyeli", de nem tudja azokat "megemészteni", tehát szükségképpen "megfekszik a gyomrát", fekélybetegségre veszélyeztetett. A túlzott aggodalmaskodás, elbizonytalanodás a paraszimpatikus idegrendszer általvezérelt emésztőszervekben okoz károsodást.

De lehet a betegség valamilyen elfojtott érzelem, konfliktus szimbolikus kifejeződése is. A betegségnek ugyanis nemcsak oka, hanem jelentése, üzenete is lehet. Ha valaki tartósan túlhajszolja, kimeríti magát, s elkapja az influenzát - amelyet természetesen az influenza vírus okoz - annak az lehet az üzenete: "állj meg, pihenésre, nyugalomra van szükséged!"