Mindannyian tudjuk., a férfiak és nők különböznek egymástól. Itt persze nem azokra a szembetűnő különbségekre gondolunk, amikre a 2-3 éves gyermek rácsodálkozik a fürdőszobában, hanem az eltérő viselkedésre, érdeklődésre, különböző értékrendre, eltérő képességekre. A férfi és nő másképpen érzékeli a világot, másképpen dolgozza fel az információkat, eltérően gondolkozik, különbözőképpen érez, más dolgok fontosak a számára, másképpen viselkedik.
Egészen a legutóbbi időkig úgy gondoltuk: a fiú és lánycsecsemők egyforma adottságokkal, képességekkel jönnek a világra. Egyéni eltérések persze vannak, de a két nem között általában nincs lényegbevágó különbség. A csecsemő agya tiszta lap, melyet szülei, nevelői, tanítói - tágabb értelemben pedig a kultúra, a társadalmi szokások illetve elvárások - írnak tele. Vagyis a két nem viselkedésében, eltérő értékeiben, érdeklődésében mutatkozó különbségeket egészen a legutóbbi időkig kizárólag az eltérő neveltetés, a különböző társadalmi elvárások számlájára írták.
Ma - a genetika és az agykutatás csodálatos fejlődésének köszönhetően - egyre inkább nyilvánvaló, hogy a két nem közti eltérésnek számos genetikai oka is van, sőt, a kutatások azt bizonyítják, hogy a férfi és női agy nemcsak működésében, de szerkezetében, struktúrájában is jelentősen különbözik egymástól.
Ahogyan az általában lenni szokott, hajlamosak vagyunk átesni a ló túlsó oldalára: sok kutató - és közíró - teljesen elveti a társadalmi pszichológiai összefüggéseket, és kizárólag a genetikával és az agy strukturális eltéréseivel magyarázza a különbségeket. Micsoda paradoxon: éppen akkor, amikor - legalábbis a nyugati féltekén - egyre sikeresebb a nők egyenjogúságáért vívott harca, akkor derül fény a nemek közti eredendő különbségekre. De valóban paradoxonnal állunk szemben? Nem hiszem. Az, hogy egyenlők, egyenjogúak vagyunk, nem jelenti azt, hogy egyformának is kell lennünk. És fordítva: a két nem közti alapvető különbségekből nem következik az, hogy bármelyik nem különb, netalán magasabb rendű lenne a másiknál. A két nem közül egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen más. A különbségek egy része valóban genetikus, strukturális, ámde az, hogy a különböző értékek között rangsort állítunk fel merőben társadalmi beidegződés kérdése.
Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy különbözőek vagyunk, minden valószínűség szerint boldogabban élhetünk egymással. Megértőbb feleségek - és férjek - leszünk, ellenkező nemű munkatársainkkal is jobban megtaláljuk a hangot.