Az emésztés során magunkhoz vesszük a külvilág egy részét, elválasztjuk a hasznosat a haszontalantól, a hasznosat befogadjuk asszimiláljuk, míg a felesleges emészthetetlen dolgokat kiürítjük.
Mindezt érthetjük szó szerint, hiszen valóban az emésztő működés lényegét foglaltuk össze, de átvitt értelemben is. Hiszen az ember gyakran kénytelen "lenyelni a békát", van olyan, amit már "nem vesz be a gyomra", s a környezetében tapasztalt visszásságoktól "hányingere" támad.
Ezek a nyelvi fordulatok, szólások jól rávilágítanak az emésztőrendszer betegségeinek szimbolikus jelentésére. hiszen egyes érzelmi állapotok, emocionális folyamatok szoros összefüggést mutatnak tünetekkel, betegségekkel.
Ha tehát (tartósan) hányingerünk van, akkor valószínűleg elutasítunk valamit, ami "megfekszi a gyomrunkat", valamit, amit egyáltalán nem akarunk befogadni. Mert ha nem tudjuk eltávolítani, akkor gyomrunk betegszik meg. Ha tartósan együtt kell élnünk valamivel, amit "nem tudunk megemészteni", akkor beleink túlérzékenyek lesznek, ami számos hasi panaszt okoz. A tartós vagy visszatérő hasmenés azt jelentheti, hogy valamit el akarunk távolítani magunktól, míg a székrekedés arról tanúskodhat, hogy valamit nem akarunk elengedni, feláldozni.
Gondolataink, érzelmeink közvetlenül befolyásolják sejtjeink működését. Kételkednek? Kérem, képzeljenek el egy szép, sárga, félbevágott, illatos citromot. Emeljék képzeletben nyitott szájuk fölé, és lassan, nagyon lassan kezdjék kifacsarni. a citrom levét. Figyeljék, amint a halványsárga csepp végigfolyik a citrom felületén, és ajkukra cseppen. Képzeljék el szájukban a savanyú ízt. Ugye, hogy összefutott a nyál a szájukban? A nyál is emésztőnedv, nyálmirigyeink termelik. Ahogyan a fantáziaképek, gondolatok hatására fokozódott nyáltermelésünk, ugyanúgy fokozódik a gyomor apró mirigyeiben is az emésztőenzim és a sósav termelése is.
Pavlov híres kísérlete óta az is nyilvánvaló, hogy teljesen közömbös ingerek is kiválthatják ugyanezt a hatást, ha elég gyakran kapcsolódtak össze az étkezéssel. (Pavlov minden alkalommal, amikor kísérleti kutyáinak enni adott, megszólaltatott egy csengőt. Egy idő után a kutyák nyálelválasztása már pusztán a csengő hangjára megindult. Ezt nevezte el feltételes reflexnek.) Hasonló feltételes reflexek kialakulásához persze nincs szükség előre megtervezett kísérletre. Az evőeszközök csörgése, egy szépen megterített asztal látványa is elindíthatja az emésztőnedvek termelést.