Egy gyakran idézett anekdota szerint Selye János, a stresszelmélet megalkotója egyszer megkérdezte egy zsarnoki természetű, önkényeskedő admirálistól, hogy van-e gyomorfekélye. "Nekem nincs" - felelte az admirális - "de a beosztottaimnak van". Akár megtörtént az eset, akár nem, a válasz frappáns, ám egyáltalán nem meglepő.
A tartós stressz a bolygóidegen keresztül fokozza a gyomorsav termelését, és gátolhatja a gyomor ürülését is. Évekkel ezelőtt, amikor a gyomorbetegségeket még röntgennel vizsgálták, amerikai pszichológusok röntgenorvosok bevonásával érdekes vizsgálatot végeztek. A gyomor vizsgálata alatt 17 beteggel beszélgetést kezdtek. A l7 beteg közül 15-nél összehúzódott, "görcsbe rándult" a gyomorkapu (a gyomor és nyombél közti gyűrű) amikor a beszélgetés során munkahelyi vagy családi konfliktusok, nehéz élethelyzetek kerültek szóba.
Érzelmeink még a gyomornyálkahártya vérellátását is befolyásolhatják. Egy alkalommal jelen voltam egy orvostanhallgató fiú gyomortükrözésén. Amikor azt mondták neki, hogy évfolyamtársnője, a szépséges medika kukucskál bele a gyomrába, a nyálkahártya láthatóan "elpirult".
Tudjuk, hogy a dohányzás szerepet játszik a fekély kialakulásában. A nikotin erőszakos elvonása viszont olyan erős stresszt jelenthet, hogy önmagában képes fekélyt okozni.
A fekélybetegségre hajlamos személyiség általában látszólag nyugodt, “fát lehet vágni a hátán”, érzelmeit - különösen negatív érzelmeit - ugyanis nehezen tudja kifejezni. Dühét, haragját, indulatait inkább “lenyeli”, s ha az ember sokat “nyel”, az végül “megfekszi a gyomrát”.
A betegekben általában igen erős a vágyakozás a sikerre, elismerésre, érvényesülésre. A betegek egy része - az ún. passzív típus - nyíltan kifejezi, felvállalja függőségi igényeit. Ő az ideális beosztott, maximálisan lojális a céggel, a főnökséggel. Mindent megtesz az elismerés érdekében, erején felül vállal munkát, terheket. Eközben azonban szinte állandóan úgy érzi, hogy kihasználják, s nem kapja meg a megérdemelt elismerést. Ebben mellesleg gyakran igaza is van. Hiszen, ha egy cégnél, vállalatnál a közösségen belül van valaki, aki önként és dalolva vállalja el a másoknak terhes feladatokat, azt a többiek szívesen elfogadják, és idővel természetesnek veszik. Mindig azt a lovat terhelik, amelyik a legjobban húz. És ami természetes, azt nem dicsérik, nem is jutalmazzák. Tehát a beteg pontosan azt nem kapja meg, amire legjobban vágyik, erőfeszítései eredménytelenek maradnak, nem jut elegendő elismeréshez, sikerhez. Az elfojtott keserűség azután - a bolygóideg állandó izgalmán keresztül - fekélybetegséghez vezet.
A betegek egy része egyébként önmagának sem ismeri be problémáit konfliktusait. Jellemző rájuk a problémák eltagadása, a konfliktusok szőnyeg alá söprése. Úgy gondolják, a világon minden a legnagyobb rendben lenne, ha nem fájna állandóan a gyomruk. Gyakran felfedezhető náluk a mérnöki gondolkozás: a világ, s benne az emberek működését is egyenes ok-okozati összefüggések sorozataként képzelik el. "Ha megnyomom ezt a gombot, akkor az áram megforgat egy kart, az egy fogaskerék áttételén keresztül ellenkező irányba fordít egy tengelyt…" és így tovább. Márpedig a világ, és benne az emberek korántsem működnek ilyen logikus, előre kiszámítható módon. Viselkedésünket érzelmeink, hangulataink, emlékeink is befolyásolják, nemcsak a puszta tények. A beteg ezért gyakran nem azt a választ, visszajelzést kapja, amire számít, amit előre pontosan kiszámolt. Ez pedig elbizonytalanítja, önmagában vagy a világban keresi a hibát.
A fekélybeteg gondolkodására a pesszimizmus és az aggodalmaskodás jellemző. Mindig a legrosszabbra készül fel, nehogy csalódás, meglepetés érje. Százszor lejátssza, elképzeli - s ezáltal át is éli a legszörnyűbb tragédiákat. Ha gyermeke nem ér haza idejében az iskolából - biztosan elütötte egy autó. Ha kedvese késik a randevúról - lelki szemeivel már látja: más nővel/férfival sétál, látja csókolódzni, ágyba bújni… Ha a főnök csak foghegyről köszön, már biztos benne, hogy rövidesen kézhez kapja felmondólevelét. Ha az ügyfél visszamond egy megrendelést, az biztosan súlyos pénzügyi gondokhoz, sőt csődhöz fog vezetni. S ha a dolgok véletlenül éppen rendben mennek? Akkor biztos benne, hogy ez már nem tart soká, és hamarosan beüt a baj.
A fekélybetegek között vannak az előzővel ellentétes hiperaktív személyiségek is. Benne is erős a függőség, a gondoskodás, az elismerés iránti vágy, de ezt nagyfokú függetlenségi törekvései ellensúlyozzák. A felszínen önálló, felelősségteljes, vezető egyéniség, környezete számára maga a lázas munka, az ambíció, a függetlenség megtestesülése, a mélyben azonban szüntelenül sóvárogja a szeretetet, gondoskodást, elismerést. Mint menedzser, vezető, kitűnő főnök, mivel fontos számára, hogy beosztottjai ne csak tiszteljék, hanem kötődjenek is hozzá. Ő az, aki személyes veszteségként, kudarcként, sőt sérelemként éli meg, ha egy beosztottja munkahelyet változtat. Kapcsolataiban látszólag domináns, környezetét, családját erős függőségben tartja, ennek hátterében azonban az elhagyástól való tudattalan félelme deríthető fel. Mindkét típusra egyaránt jellemző, hogy negatív érzéseit elfojtja, önmaga ellen fordítja. Csoda hát, ha a gyomorsav magát a gyomor falát emészti meg?
A fekélybetegek pszichoterápiás kezelése meglehetősen nagy nehézségekbe ütközik. A függőségigény - függetlenségi vágy harca a betegben az orvos - beteg kapcsolatot is megnehezítheti. Hajlamosak a panaszok, tünetek javulásakor megszakítani a terápiát. Sőt - amióta igen hatékony, a panaszokat gyorsan enyhítő gyógyszerek állnak rendelkezésre - általában el sem kezdik. Hiszen mennyivel egyszerűbb egy tabletta bevétele, mint szembenézni önmagunkkal, rejtett igényeinkkel, vágyainkkal! S a mérnöki, mechanisztikus gondolkodás számára is sokkal elfogadhatóbbak a gyógyszer által beindított biokémiai folyamatok, mint a bonyolult testi-lelki összefüggések.
A gyógyítás természetesen nem nélkülözheti a modern, hatékony gyógyszereket. De ha a beteg nem tanulja meg problémáit, konfliktusait felvállalni, érzelmeit megélni, kifejezni, nem tanul meg hatékony stresszoldó technikákat, akkor a fekély ismételten kiújul, vagy a mélyben munkáló lelki folyamatok esetleg más, nehezebben kezelhető testi tünetekbe fordulnak át.