A bulimia az anorexia titkos nővére. (Szó szerint örökéhséget jelent, magyarra inkább farkaséhségnek lehetne fordítani.) Nővér, mert idősebb korban, rendszerint a serdülőkör végén, ill. a fiatal felnőtt-korban (17-25 év) kezdődik számos sikertelen fogyókúra után, és titkos, mivel a betegeknek éveken, akár évtizedeken át is sikerül tüneteiket elrejteni. A bulimia is szinte kizárólagosan női betegség. Jellemzője, hogy a koplalási időszakot rendszeresen titkolt falási, rohamok szakítják meg, s a beteg testsúlyát önhánytatással, hashajtással és vízhajtással próbálja megtartani.
Bár a betegség évszázadok óta ismert, csak az utóbbi évtizedekben került az érdeklődés homlokterébe. Úgy tűnik, a bulimiások száma évről évre szaporodik. Feltételezhető, hogy ebben korunk divatjának is szerepe van. Rubens XVII. századbeli telt nőalakjait már a századelőn Modigliani karcsú, légies hölgyei váltották fel, de az 50-es években még Marilyn Monroe és Anita Eckberg telt idomai jelentették a szépségideált. A 60-as években jelent meg Twiggy, az amerikai divatmodell. Soványsága, aszexualitása drámai változást jelentett a szépségpiacon. A 80-as évek óta a széles váll, a kisportolt test, és kis (gyakran kozmetikázott) emlő a divat. Amerikai kutatók elemezték az elmúlt 20 év Miss Amerika cím viselőit, és megállapították, hogy a győztesek egyre soványabbak. A diétára, fogyókúrákra vonatkozó könyvek, újságcikkek száma megsokszorozódott. A reklámok által közvetített női ideál karcsú, egyre soványabb, választási lehetőség nincs, a “másság” megengedhetetlen. A reklám, a mozi csak a karcsú, vékony nők számára sajátít ki minden szerelmi, vagy hivatásbeli sikert.
Mindezen hatások eredőjeként a bulimia egyre gyakoribbá vált. Igen sok sikeres, vezető beosztású dolgozó nőt, színésznőt, újságírót, közéleti személyiséget érint. E nők többsége a betegségnek semmilyen külső jelét nem mutatja, kb. 60%-uk normál súlyú, 20%-uk kifejezetten sovány, és csupán és 20%-uk nevezhető teltkarcsúnak vagy kissé molettnek. Még gyógyulás után is csak kevesen vállalják fel titkolt bajukat. E kevesek közé tartozik a közelmúltban elhunyt Diana hercegnő, és Jane Fonda, a híres amerikai színésznő.
Nem véletlen, hogy a bulimia legtöbbször a serdülőkor végén kezdődik, amikor a kamaszlányok kíméletlenül figyelik egymást, és fokozottan érzékenyek a tömegtájékoztatás, a divatdiktátorok manipulációjára is. Elég egy-két elejtett mondat: "Nem híztál te az utóbbi időben?" "Igazán nem akarlak megbántani, de ekkora fenékkel nem előnyös neked ez a nadrág!" - és máris eszeveszett fogyókúrába kezd. A bulimiát gyakran egy rövid anorexiás szakasz vezeti be. A koplalás azonban nem okoz számára élvezetet, az étel visszautasítása nem ad kielégülést úgy, mint egy anorexiásnak. Egyre nehezebben viseli a diétát, majd kiéhezettségi állapotban elveszti önkontrollját, s ez vezet a falási rohamhoz. A betegek ismerősöktől, újságokból tudják meg, vagy véletlenül jönnek rá a falás utáni önhánytatás "testsúlykontrollt" segítő hatására. Néhányan - a szerencsésebbek - néhány falásos-önhánytatásos epizód után "kinövik" a betegséget. Mások évekig, évtizedekig szenvednek tőle.
Ezek a fiatal nők első benyomásra erősnek, önállónak, függetlennek, célratörőnek tűnnek, azonban legbelül nem hisznek eléggé magukban, és irracionálisan túlértékelik a külső megjelenés fontosságát, a sikerek elérésében a vonzó megjelenést tartják döntő fontosságúnak. Céljuk az “álomsúly” elérése. Akárcsak az anorexiásnál, itt is jellemző az ételek, az étkezés, a kalória középpontba kerülése a gondolkodásban, fantáziavilágban, de még az álmokban is. A sajátos és szigorú diéta keretében egyes ételek "tiltott" listára kerülnek, mások megengedhetők, megint másokat csak "néha" lehet fogyasztani, ezeket "ki kell érdemelni". A szigorú mennyiségi, minőségi, sőt időrendi korlát legkisebb áthágása már szorongásokat okoz, a szorongás fokozódik, s végül - a kiéhezettséggel együtt - falási rohamhoz vezet. Elképesztő mennyiségű, nagy kalóriatartalmú (akár 10 000 kcal-t elérő) ételt tömnek magukba hihetetlenül rövid idő alatt. A falás átmenetileg oldja a szorongást, a feszültséget - ezért a bulimiás gyakran az élet nehéz helyzeteiben jelentkező szorongását is falásba fojtja - azonban a falási roham után szégyent, bűntudatot érez, ami újabb szorongás forrása, míg végül a koplalás-falás-önhánytatás ördögi köre - segítség nélkül - áttörhetetlenné válik.
A falás-önhánytatás ritusa sokáig titokban marad a családtagok, barátok, sőt áltatában az orvosok előtt is. A betegség gyakran jár menstruációs zavarokkal, a hirtelen falás gyomortágulást, a hányás nyálmirigy- vagy nyelőcsőgyulladást, sőt vérzést okozhat, s igen gyakran kíséri a fogzománc rohamos pusztulása. A betegek szenvednek tüneteiktől, ezért gyakran fordulnak orvoshoz, pl. belgyógyászhoz emésztési zavar, nőgyógyászhoz vérzési rendellenesség, háziorvoshoz alvászavar miatt. Szégyenüket azonban magukba fojtják, nem osztják meg senkivel. A “kulcstünetet” az orvosok előtt is sokáig titkolják. Egyes irodalmi adatok szerint a meddőséggel foglalkozó központok beteganyagának 20-50%-át bulimiás, vagy legalábbis étkezési zavarokkal küzdő nők alkotják. A fogorvos - ha gondol rá - a rohamos fogzománc pusztulás hátterében felfedezheti a betegséget.
A bulimiás kör megszakítása nagyon nehéz. Komplex, egyénre szabott pszichoterápiára van szükség, esetenként gyógyszeres kezeléssel kiegészítve. Sokat segíthet az egyénre szabott étkezési terv, melyet napló vezetésével egészítünk ki. A naplóban a beteg nemcsak az étkezéseit rögzíti, hanem érzéseit, gondolatait, amelyek a falási rohamokat kiváltják illetve követik. Ezután megkísérlünk alternatívákat, más megoldásokat (pl. kapcsolat-felvétel barátokkal, érdekfeszítő aktivitás, hobbi, stb.) találni a szorongás oldására, a feszültség levezetésére. A falási rohamok megszüntetése azonban nem elég, a személyiség megerősítése nélkül ugyanis igen gyakori a visszaesés. A személyiségváltozás során a beteg megtanulja felismerni belső értékeit, ráébred, hogy a külcsín nem minden siker forrása. Megtanulja kifejezni szükségleteit, érzéseit, akaratát; megtanul nemet mondani. Felismeri, hogy nem kell és nem is szabad mindig mások elvárásainak eleget tenni, szabad néha tévedni, sőt hibázni is. Ráébred, hogy szeretetet, elismerést nemcsak feltétel nélküli alkalmazkodással, kiváló teljesítménnyel lehet elérni.
Míg az anorexiás betegek esetében a családterápia az, ami talán a leghatékonyabban segíti elő a gyógyulást, addig bulimiás betegeknél a hasonló problémákkal küzdő fiatal nők önsegítő csoportjai nyújthatnak támaszt, megkapaszkodást. A betegek segítenek egymásnak megszabadulni a szégyentől, a vétkesség érzésétől, s a bizalomteli csoportlégkör fokozza az önbizalmat, megfelelő közeget nyújt a személyiségfejlődéshez.