Az evés korántsem azonos a táplálkozással, és azt is, hogy milyen szoros kapcsolatban áll hangulatunkkal, lelkiállapotunkkal, érzelmi szükségleteinkkel.
Nagyon sok ember nemcsak akkor eszik, ha éhes, hanem amikor ideges, feszült, bizonytalan vagy ingerült. Mások akkor esznek, ha magányosnak, levertnek érzik magukat, munkahelyükön vagy otthon nem értékelik őket eléggé. Ennek az oka kisgyermekkorra vezethető vissza. Ha az anya a csecsemő minden jelzésére, sírására - mely pl. gyengédségigényt, hascsikarást, teli pelenkát jelent - szoptatással, etetéssel reagál, akkor a baba nem lesz képes éhségérzetét egyéb szükségleteitől megkülönböztetni. S felnőttkorban, ha bármi okból kellemetlen, rossz érzése támad, az összekapcsolódik benne az éhségérzettel, és automatikusan evéssel reagál.
Mások egyszerűen unalomból esznek, vagy csupán megszokásból rágicsálnak olvasás közben vagy a TV előtt. Falatozunk kávézgatva, teázgatva, fogadásokon, társasági vagy családi eseményeken. Nem hagyunk ki egyetlen alkalmat sem, mert "miért tagadjam meg magamtól?" vagy egyszerűen azért, mert étvágyunknak már semmi köze sincs éhségünkhöz, testünk jelzéseihez, hanem kizárólag a külső ingerektől függ.
Német pszichológusok (Freiberger és Struwe) az elhízottakat evési viselkedésük alapján négy csoportba sorolták:
Tartós evő: már ébredéskor éhes, és az étvágy egész nap elkíséri. Mindig tud, és mindig akar enni. Képtelen magát a fő étkezésekre korlátozni. Mégsem szenved evési kényszere miatt, hanem általában meglehetősen jól érzi magát.
Kielégítetlen evő: általában nem éhes, nem az étvágy hajtja a terített asztalhoz. Ha azonban enni kezd, nem tudja abbahagyni, és elképesztő mennyiséget fogyaszt el. (Amint a szólás mondja: "Evés közben jön meg az étvágy")
Elkábult evő: az éhség megrohanja, szinte bódulatban eszik, rettenetes mennyiségeket kebelez be. (Ez voltaképpen bulimiás evés, csak az önhánytatás hiányzik, ezért a falási rohamok elhízással járnak.)
Éjszakai evő: napközben nem éhes, alig eszik. Csak este tör rá az éhség, de akármennyit eszik, nem lakik jól. Rosszul alszik, többször felébred, ilyenkor újra és újra eszik.
A német kutatók nem említik, de saját praxisom alapján fontosnak tartom még egy csoport megkülönböztetését. Ők a nassolók, akik főétkezések alkalmával szinte alig esznek, gyakran le sem ülnek az asztalhoz. Viszont egész nap csipegetnek, rágicsálnak valamit, egy szem csokoládét, egy kis ropit, egy kanál lekvárt, stb.
Végül, de nem utolsó sorban van az elhízottaknak egy meglehetősen nagy csoportja, aki ténylegesen nem eszik többet - sőt, gyakran kevesebbet, mint normál súlyú társaik. Az ő élettörténetükben is volt azonban egy időszak, amikor kalória-felvételük megnövekedett - nehéz élethelyzet, súlyos stressz, vagy egyszerűen csak terhesség miatt - és súlytöbbletüktől azóta sem tudnak megszabadulni.
Az elhízottaknál nem lehet egységes személyiségtípust körülhatárolni. Bár elég gyakran érzik magukat tökéletlennek, sebezhetőnek, nehezen felderíthető, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A csökkent önértékelés, az önbizalomhiány vezetett az elhízáshoz, vagy a túlsúly - és esetleg az ismételt fogyókúrák kudarca - tépázta meg az önbizalmat. Másrészt sok kövér ember a felszínen derűs, kiegyensúlyozott, jó humorú, sokan hajlanak az öniróniára is. Ez azonban feltehetően túlságosan nagy erőfeszítésükbe kerül, feszültséget, szorongást eredményez, amit azután evéssel oldanak fel.