Férfi és nő más értékrend, más fontossági sorrend, más elvek szerint szemléli a világot. A férfi agya rendszerez, strukturál, "fiókokba zár", a szabályszerűséget, ok-okozati összefüggést keresi. A női agy globálisabban, átfogóbban érzékeli és az emberi kapcsolatok minőségén át értékeli a világot.
A férfi értékrendje siker- és eredmény-centrikus. A siker mutatói pedig az elért hatalom, a státusz, a pénz, az üzleti haszon, a versenytárs felett aratott győzelem. A nők számára fontosabbak a kapcsolatok, a népszerűség, a hasznosság érzése, mint a magas rang vagy a siker.
Lássuk, hogy a munka világában mi következik abból, ha a férfi és a nő közötti különbségek - legalábbis részben - biológiai eredetűek. Nem evezünk itt veszélyes vizekre? Azt hiszem, hogy nem kell félnünk a tényektől, csak megfelelő következtetéseket kell levonnunk belőlük.
Sokan azt vetik a kutatók szemére, hogy érveket, muníciót kölcsönöznek a konzervatív, patriarchális berendezkedés hívei számára. Az eltérésekből ugyanis néhányan azt szeretnék levezetni, hogy a nők fogadják el korábbi, hagyományos szerepeiket, maradjanak a főzőkanál mellett, gondoskodjanak a családról, rendeljék alá magukat férjüknek, aki neménél fogva a "teremtés koronája". Feleljenek meg az elvárásoknak, családjuk kedvéért adják fel önmegvalósítási igényeiket, karrierjüket. Mellesleg - és egyáltalán nem utolsó sorban fogadják el azt is, hogy a női nem erősségei - és ezzel azok a hivatások, amiket főképpen nők töltenek be - alacsonyabb rendűek, jogos tehát, hogy anyagi javadalmazásuk is nagyságrendekkel kevesebb. Fel kell tennünk a kérdést: kinek az értékrendje, megítélése szerint alacsonyabb rendűek?
A feminista mozgalmak manapság - véleményem szerint - azzal követik el a legnagyobb hibát, hogy tagadják a két nem között meglévő különbségeket, s eközben magukévá teszik a férfi értékrendet. Azért küzdenek, hogy a magas presztízsű - és persze magasan fizetett - pályák mind nagyobb mértékben nyíljanak meg a nők előtt. Ez a harc korábban rendkívül fontos volt, hiszen megnyitotta az egyetemek kapuit, az értelmiségi pályákat. Ma azonban azt hiszem másra kellene tenni a hangsúlyt. A nők nagy része ugyanis nem akar pilóta vagy politikus lenni. (Persze, ha akar, és megvannak hozzá a képességei, akkor minden akadályt el kell hárítani az útjából.) Nem azért kellene inkább küzdeni, hogy a tanítónők, ápolónők presztízse - és persze javadalmazása - magasabb legyen?
Hiába azonosak ugyanis a lehetőségek, a férfiak és nők érdeklődése különböző, ezért hiba lenne azt várni, hogy azonos számban legyenek jelen a különböző foglalkozásokban. A fiúk és lányok érdeklődésüknek megfelelően, belső indíttatásból választják a hagyományosan "férfi" ill. "női" foglalkozásokat.
A pályaválasztás időszakában a fiúk elsősorban olyan foglalkozásokat választanak, amelyeknek nagy a társadalmi presztízse - ami gyakran az adott pályán elérhető anyagi javakkal mérhető. (Másfelől úgy is fogalmazhatunk, hogy egy társadalomban általában azoknak a foglalkozásoknak van kiemelt presztízse, amit főképpen férfiak töltenek be.) A lányok számára sokkal fontosabb, hogy olyan munkát válasszanak, ami vonzó a számunka. Ezért vállalnak alacsony szakmai presztízsű, rosszul fizetett segítő foglalkozásokat. Számukra ugyanis fontosabb a népszerűség, a hasznosság érzése, mint a magas rang vagy a siker. Pontosabban számunkra az jelenti a sikert, ha szeretik őket, ha hasznosnak érzik magukat. Ha jobban belegondolunk, ez a férfiak, sőt, az egész társadalom szerencséje. Ha ugyanis a nők - a férfiakhoz hasonlóan - csak a jól fizető, magas presztízsű szakmákat választanák, akkor egyáltalán nem lenne ápolónő a betegágyak mellett, sem szociális munkás a családsegítő központokban, vagy tanár az általános iskolákban. Vagy talán megemelkedne ezeknek a szakmáknak az értéke? Egy szakma presztízse, meg- vagy lebecsülése ugyanis kizárólag értékítélet kérdése. És miért kellene magunkévá tenni a nyilvánvalóan férfi értékeket?
Ha a politika célja - mint azt oly gyakran hirdetik - valóban, a társadalom, a közösség szolgálata, a nép, az emberek segítése lenne - akkor a nők minden bizonnyal alkalmasabbak lennének e feladatok betöltésére. Amíg azonban a politika elsősorban hatalmi harcokról, személyes csatározásokról szól, a nők többsége inkább távol tartja magát tőle. Pedig ha a politikában a nők nagyobb szerepet vállalnának, valószínűleg biztonságosabb, jobb, emberibb lenne a minket körülvevő világ.
A férfi számára az elért pozíció, a szakmai siker, a munka a legtöbb esetben fontosabb, mint a család. (Egy amerikai felmérés szerint a férfiak 87%-a nőknek csak 5%-a állította azt, hogy életében a munka a legfontosabb.) Magam igen kevés olyan férfival találkoztam, akinek komoly problémát, netalán lelkiismeret furdalást okozott, ha munkája miatt alig találkozott gyermekeivel. A két nem önbecsülését ugyanis merőben más tényezők befolyásolják. A férfiaknál - mint már mondtuk - a karrier, a szakmai siker a meghatározó. A nőknél viszont általában fontosabbak a személyes kapcsolatokban elért "sikerek", a házasság, a család, a gyerekek, sőt a baráti, társasági kapcsolatok. Éppen ezért a nők számos esetben nem is akarják felvenni a versenyt a férfiakkal. Mégpedig nem azért, mert félnek a kudarctól. Ellenkezőleg. A sikertől félnek. Attól, hogy túl nagy árat kellene fizetniük érte. Attól, hogy sikereik révén emberi kapcsolataik sérülnek, attól, hogy a szakmai siker valamiképpen ellentétes női szerepükkel.
A munka világában - kissé leegyszerűsítve a kérdést - a nők voltaképpen három csoportra oszthatók. A hagyományos felfogású nők - ha tehetik, vagyis anyagilag megengedhetik maguknak, otthon maradnak, és csak családjukkal, férjükkel, a háztartással törődnek. Ha mégis dolgoznak, szívesen vállalnak - vagyis vállalnának, ha lehetne - részmunkaidős állást. Munkájukat azonnal feladják, ha a legcsekélyebb mértékben is úgy érzik, hogy elfoglaltságuk, távollétük veszélyezteti a család stabilitását, boldogságát. Ők az ideális menedzserfeleségek. A nők egy másik, viszonylag kis csoportja a férfiakhoz hasonlóan munkáját, hivatását teszi az első helyre. Közülük kerülnek ki a legsikeresebb menedzsernők. Mindent az előrejutásnak, az önmegvalósításnak rendelnek alá, s ezt családjuk, személyes kapcsolataik alaposan megsínylik. Sokkal inkább, mint a férfi esetében, aki mögött rendszerint stabil háttérként ott áll a nő, a feleség. A nők többsége a harmadik csoportba tartozik. A menedzsernők és menedzserfeleségek között egyaránt ők vannak többségben. Igyekszik munkahelyén hivatásában és családjában egyaránt megfelelni. Igyekeznek ötvözni a nőies és férfias tulajdonságokat, megpróbálnak egyaránt megfelelni az élet minden területén. S mivel ez igen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen feladat, nem csoda, ha gyakran feszültséget, szorongást, nemegyszer bűntudatot éreznek. Ez áll leggyakrabban a női stressz - különösképpen pedig a menedzsernőkre leselkedő stressz - hátterében, ezért a kérdésnek később önálló fejezetet szentelünk.
Manapság már senki sem lepődik meg azon, hogy a legmagasabb beosztásokban - a politikusok, bírók, bankárok, vállalatvezetők között - is találunk nőket. Mégis, miközben egyre több a magasan képzett nő, a vezető beosztásokban meglepően alacsony a számarányuk. A bankszakmában egyre több nő - mégpedig magasan képzett nő - dolgozik, a bankigazgatók mégis szinte egytől egyig férfiak. A kórházakban, iskolákban a dolgozók túlnyomó többsége nő, a kórházigazgatók, sőt az iskolaigazgatók között is aránytalanul sok a férfi. A nőket elsősorban anya- és feleségszerepük egyidejű betöltése hátráltatja az előbbre jutásban, azonban azt is látni kell, hogy ritkábban és kisebb elszántsággal törnek magasabb pozícióra. Sőt: nők nagy része nem is vágyik nagy felelőséggel járó vezető beosztásba.
Miközben a férfiak számára a siker a dominanciát, a hierarchiában elfoglalt helyet jelenti, addig a nők a szakmai sikert is összekapcsolják személyes kapcsolataik minőségével. Nem az elért pozíció alapján értékelik önmagukat, hanem aszerint, hogy mások - főként az általuk szeretett és tisztelt személyek - hogyan értékelik őket.
Ha egy férfi el akar érni valamit, akkor képes annak mindent alárendelni. A karrier érdekében egy férfi könnyedén feláldozza szabadidejét, kedvtelését, de még érzelmeit, biztonságát, sőt egészségét is. A nők általában kevésbé vágynak arra, hogy sikereket érjenek el, pontosabban sok esetben mást jelent számukra a siker. A karrier, pozíció, hatalom érdekében nem hajlandók feláldozni az emberi kapcsolatokat, szerelmet, barátságot, biztonságot. Fontosabb számukra a népszerűség, a szereteten, bizalmon alapuló kapcsolat, mint a pozíció, az előmenetel, a hatalom. Az előléptetésekben mutatkozó aránytalanság tehát szorosan összefügg a motivációval. A menedzsernő számára nagyon fontos a munka - de nem mindennél előbbrevaló.
A nők számára munkahelyen is nagyon fontosak a személyes emberi kapcsolatok. Azokon a posztokon, olyan munkahelyi környezetben érzik igazán jól magukat, ahol az emberismeret, a kapcsolati készség előnyös adottságnak számít. A legjobb humán erőforrás menedzserek a nők közül kerülnek ki.
Egy kiváló tanárnő számára fontosabb, hogy tanítványai szeretik őt és tantárgyát, sikereket érnek el - versenyeket nyernek, jól szerepelnek az egyetemi felvételiken - mint az, hogy irányítson, vezessen egy iskolát (vagyis ő mondja meg a többi tanárnak, hogy mit kell csinálni). Sok esetben akkor sem vállalná el a vezetést, ha egyenesen felkérnék rá. Attól félne, hogy a vezetéssel óhatatlanul együtt járó adminisztratív teendők miatt kevesebb ideje maradna arra, amit igazán szeret - kevesebbet foglalkozhatna tanítványaival.
A karrierlehetőségekben, előléptetésekben mutatkozó aránytalanságnak azonban van egy másik igen fontos oka is. Ez pedig az a mérce, amit az előléptetések során alkalmaznak. A mércét a férfihierarchiában férfiak dolgozták ki, férfi értékrend alapján, csoda hát, ha a férfiaknak kedvez?
Nézzünk egy egyszerű példát. Az egyetemi oktatók között igen szép számban találunk nőket, a magasabb beosztásokban a hierarchia csúcsán azonban túlnyomórészt férfiak ülnek. Elsőszámú és legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnik, hogy a nők családi kötelezettségeik miatt kevesebb időt és energiát tudnak fordítani munkájukra. Egy amerikai vizsgálat azonban kimutatta, hogy - a szakmai előmenetel terén - még azok a nők is sikertelenebbek férfikollegáiknál, akik egyedülállóak, akiknek tehát nincsenek családi kötelezettségeik. Mi tehát a magyarázat? Tehetségtelenebbek lennének férfikollegáiknál? Korántsem. Csak tehetségük és érdeklődésük más irányú.
Az egyetemi karrier elsőszámú - és szinte egyetlen - fokmérője a megjelent tanulmányok, publikációk száma. Ezen a téren pedig a férfiak kétségkívül többet telesítenek. A férfiaknak legfontosabb a tudományos presztízs, az intézeti ranglétrán elfoglalt hely. Az oktatás minősége, a tanítványok, hallgatók tudása, előmenetele - ami pedig a felsőoktatás alapvető feladata - főképpen a nőket érdekli. Az egyetemek, főiskolák nőoktatói sokkal több időt, energiát fordítanak az oktatásra, szorosabb, mélyebb kapcsolatot építenek ki hallhatóikkal. A férfiak ezt úgy interpretálják, hogy ezért nem marad elegendő idejük, energiájuk a kutatásra, publikációkra, tehát jogos, hogy lemaradnak az előléptetések terén.
De vajon nem fordítható meg a kérdés? Nem mondhatjuk azt, hogy a férfioktatóknak a tudományos munka, a publikációk készítése miatt nem marad elég idejük hallgatóikra? Feltétlenül el kell fogadnunk a jelenleg adott - férfiak által kidolgozott, s ezért férfiértékeket preferáló - értékelési rendszert?
Kétségtelen, hogy a publikációk, tudományos előadások száma könnyen mérhető, számolható. Ezzel szemben az oktatás minősége, színvonala jóval nehezebben mérhető. Az értékelésbe óhatatlanul szubjektív elemek is keverednek. És ráadásul érdekeket sért: számos (férfi)oktató, köztük sok professzor lenne kénytelen szembesülni azzal a - cseppet sem hízelgő - ténnyel, hogy hatalmas tudása, kiemelkedő kutatási eredményei ellenére hallgatói nem értik, nem élvezik előadásait. Az tehát a követendő magatartás, hogy meg sem próbáljuk mérni az oktatás minőségét? Kiterjesztve a kérdést: miért kellene Kell?!) a nőknek magukévá tenni a férfi értékrendet, s ezzel elfogadni a női értékek, erősségek leértékelését?
A női egyenjogúság körül tehát bőven vannak még tennivalók. Ebből a szempontból nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy még a világ legfejlettebb országaiban, pl. Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban is a nők minden területen kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Azt is tudnunk kell, hogy ebben a nők is hibásak. A nők ugyanis, ha alkupozícióba kerülnek, voltaképpen önmaguk ellen dolgoznak. Ha tetszik nekik a betöltendő munkakör, ha szeretik munkájukat, kevesebb fizetéssel is beérik, és jóval kevésbé harcolnak a fizetésemelésért, az előléptetésért. Ha beosztásukkal vállalati autó is jár, akkor rendszerint kisebb, olcsóbb kocsival is beérik - hiszen számunka az autó közlekedési- és munkaeszköz, nem pedig státuszszimbólum. (És persze a kisebb autóval könnyebben lehet parkolni.)
Azt is tudnunk kell, hogy a két nemnek alapvetően különbözik a pénzhez való viszonya. A férfiak szemében a siker és a pénz szorosan összefügg, mivel a pénz, a fizetés a jövedelem mennyisége egyúttal a siker mértéke is. A férfi számára a pénz voltaképpen a siker, a státusz, a dominancia jelképe. A nők számára pénz nem jelkép, hanem eszköz, mellyel életüket - és a hozzájuk közel állók életét - szebbé, jobbá, könnyebbé vagy biztonságosabbá lehet tenni. A férfiak szeretik felhalmozni, befektetni a pénzt, a nők csak addig tartalékolnak, ameddig azt biztonságérzetük kívánja, sokkal inkább költeni szeretik a pénzt.
Éppen ezért az anyagi veszteség mély sebet üt a férfi önbecsülésén, függetlenül attól, hogy személy szerint felelős érte vagy sem. A 20-as 30-as évek nagy gazdasági válságának idején, amikor vállalkozások százai, ezrei mentek tönkre világszerte, igen sok csődbe ment vállalat vezetője érezte értelmetlennek az életét és választotta az öngyilkosságot (miközben a legritkább esetben gondolt arra, hogy hátrahagyott családja, gyermekei hogyan birkóznak meg halála után az élettel, az adósságokkal). Abban az időben még egyáltalán nem voltak menedzsernők, üzletasszonyok. Mégis érdemes feltenni a kérdést, el tudunk-e képzelni üzletasszonyt - főként ha családja is van - aki az anyagi csőd elől öngyilkosságba menekül?
A munka világában, ahol még döntően a hagyományos férfihierarchia uralkodik, a nőnek, aki karriert akar befutni, meg kell tanulnia férfi módon viselkedni. Könnyebben ér el sikereket, ha férfiasabban öltözködik - ezért olyan elterjedt az üzleti világban az öltönyhöz némiképpen hasonlító kosztüm - ha kevéssé festi és alig illatosítja magát. (Az erőteljesebben festett, illatfelhőbe burkolódzó, hangsúlyosan nőies nőt legfeljebb titkárnői beosztásban látják szívesen.)
De nemcsak a külsőségek számítanak. A pozícióra törő nőnek - legalábbis átmenetileg - háttérbe kell szorítania személyes kapcsolatait, családját, barátait. Nagyobb agresszivitásra - de legalábbis erőteljesebb önérvényesítésre van szüksége. Több kockázatot kell vállalnia, meg kell tanulnia részt venni a munkahelyi harcokban, taktikákban. Meg kell tanulnia becsülni a hatalmat, és kevesebbet törődni a népszerűséggel.
Ha a férfias értékek és jellemvonások segítik a nőt abban, hogy karriert fusson be, a jellemzően női értékek és mentalitás viszont igen sikeres vezetővé tehetik. A női értékrend ugyanis sokkal alkalmasabb arra, hogy egy szervezetet hatékonyan, harmonikusan, jó hangulatú csapatszellemben irányítsanak. A férfi számára a hierarchiában elfoglalt hely, a csapaton belüli verseny fontosabb, mint a csapat teljesítménye. Ott, ahol a vezetés szinte kizárólag férfiakból áll, gyakoribb a hatalmi harc. A vezetők a hibákat előszeretettel hárítják egymásra, a sikerből viszont minél nagyobb részt szeretnének kisajátítani maguknak. A nők a közös munkát, az együttműködést preferálják, s az együttes sikert sokra értékelik, nincs szükségük saját szerepük kihangsúlyozására.
A nők elsősorban a kis- és középvállalati szférában tudják megmutatni vezetői erényeiket. A nagyvállalati hierarchiában ugyanis - a már említett okok miatt nehezebben haladnak előre a ranglétrán, s ha mégis, akkor gyakran feladják női értékrendjüket. A rendszerváltás óta eltelt alig több mint 10 év alatt azonban számos nő kezdett - gyakran akaratán kívül, kényszerből - magánvállalkozást, alapítottak kisebb Bt-ket, Kft-ket. Ezek a kisvállalkozások meglepően jól működnek, sok közülük kis vagy középvállalattá nőtte ki magát.
A nők itt a maguk módján, a maguk stílusában vezethetnek, nem kényszerülnek a férfiak által felállított játékszabályok szerint játszani. Ezekben a nők által irányított kis cégekben a félelem helyett a bizalom, a versengés helyett az együttműködés légköre az uralkodó. Ennek ellenére - sőt talán éppen ezért! - igen jól működnek.
Mivel a nők megértik, megérzik a beszéd, a viselkedés mögött húzódó indítékokat, motivációkat, ezért jobb hatásfokkal jósolják meg a várható eredményt, előre érzékelik a felmerülő problémákat, ezért képesek megelőzni, vagy legalább mérsékelni azokat. A munkahelyi légkör szempontjából pedig nagyon fontos, hogy a míg férfiak inkább élezik, a nők elsimítják a konfliktusokat.
A nők más módon - általában lassabban és nehezebben - jutnak el a döntésekhez, mint a férfiak. Több kérdést tesznek fel, több információt igényelnek, több tényezőt vesznek figyelembe egy viszonylag nagy horderejű döntés meghozatala előtt. Fontosabbak a számukra a személyes, emberi összefüggések, a morális szempontok. A döntésnek nemcsak a gazdasági, hanem személyes emberi sorsokra gyakorolt hatása is érdekli őket. Ezeket a szempontokat a legtöbb férfi - mint lényegtelen, pénzben, haszonban nem mérhető tényezőt - félresöpri, elhanyagolja. Ezért a nőknél a döntéshozatal folyamata hosszabb és bonyolultabb, a döntés maga viszont rendszerint átfogóbb, kiegyensúlyozottabb, mint a férfiaké. A férfiak hajlamosak határozatlanságnak értékelni ezt a hosszabb, bonyolultabb döntési folyamatot. A személyes, emberi tényezők figyelembe vételét pedig megengedhetetlen szubjektivizmusnak bélyegzik. Pedig csak arról van szó, hogy a nők átfogóbban, globálisabban látják a világot, amelyben egy döntés, egy változás esetleg következmények egész láncolatát indítja el.
Láttuk tehát: a férfiak és nők tehát eltérő készségekkel és eltérő értékrenddel végzik munkájukat. Ezek az értékek - bár látszólag ellentétesek - a gyakorlatban jól kiegészítik egymást. Ezt érdemes kihasználni, figyelembe venni sikeres csapatok, teamek kialakításában, sőt a vállalatok vezetésében is. Ha a nők nagyobb számban - és magasabb pozícióban vennének részt a nagyvállalatok vezetésében is, a munkahelyek légköre, hangulata minden bizonnyal nagymértékben javulna. Csökkenne a munkahelyi stressz, ami nemcsak a gazdasági mutatókat javítaná, hanem jó hatással lenne a dolgozók közérzetére, egészségi állapotára is. A stressz ugyanis számos betegség kockázatát növeli.