„Most menj haza, és fejezd ki jobban a feleséged iránt érzett szeretetedet! – mondta a pszichológus a férfinek. A férj hazament és lemosta az asszony kocsiját”
A legújabb kutatások fényében úgy tűnik, hogy a nemi hormonok korai hatása a gondolkodást, az érzelmeket, sőt, a viselkedést is befolyásolja. A magzati korban az agy struktúrájára, működésére ható tesztoszteron határozza meg az alapvetően férfias viselkedési mintákat: az agressziót, a versengést, a dominancia-igényt. A viselkedési mintákat később a társadalmi, nevelési, pszichológiai hatások persze nagymértékben módosíthatják.
A kutatók egy része elveti a genetikai-hormonális hatások jelentőségét, míg más részük mindenre biológiai magyarázatot keres. Véleményem szerint az igazság valahol középen van. Ugyanakkora hiba tagadni a biológiai különbségeket, mint minden viselkedési eltérést, variációt a gének, a hormonok, vagyis a biológia számlájára írni. Az alapvető agyi struktúrák, programok valóban az embrionális korban alakulnak ki, de az ember nemcsak biológiai, hanem társadalmi lény is, s a tanulási folyamatok visszahatnak az agy szerkezetére, programjaira, és módosítják azokat.
Míg a nők érzelmei jobb és bal féltekéjükben egyaránt megtalálhatók, addig a férfiak érzelmeiket a jobb félteke körülírható területén "tárolják" A férfi tehát "helyére teszi", mintegy "fiókba zárja" érzelmeit. Az érzelmek kifejezésére szolgáló készségek központja viszont a bal féltekében van. Nem csoda hát, hogy a férfi nehezebben teremti meg a kapcsolatot a két központ között, vagyis nehezebben fejezi ki érzelmeit. Eközben a női agyban az érzelmek szinte mindenhol megtalálhatók, ezért a nő jobban tudja kifejezni érzelmeit, másrészt viszont nehezen választja el azokat más tevékenységektől. Ezért a nőket jobban befolyásolják, gyakrabban ragadják el érzelmeik. Mindezt persze a nevelés, a társadalmi elvárások is fokozzák, mondván: "Viselkedj férfi módra! Egy férfi nem sír!"
A lánycsecsemők már kezdetektől fogva jelentősen nagyobb érdeklődést mutatnak emberek, arcok iránt, különösen akkor, ha hangot is adnak. A fiúkat legalább annyira érdeklik a tárgyak - különösen akkor, ha mozognak is: hosszan elnézegetik az ágyuk fölé akasztott libegő-mozgó játékokat. Ha egy három-négyéves kislánynak egy síró, alvóbabát ajándékozunk, biztosak lehetünk benne, hogy ölbe veszi, dajkálja, anyáskodik felette. Az ugyanilyen idős korú kisfiú viszont szétszedi, hogy felfedezze, mi van belül, megtudja, hogyan működik.
Ha egy óvodás csoportba új kislány érkezik, a lányok rendszerint körülveszik, érdeklődnek iránta, bevonják a játékba, és otthon rendszerint mesélnek róla szüleiknek. Az új fiút a régiek közömbösen fogadják, és akkor veszik be a csapatba, ha hasznossá teszi magát. A fiúk és lányok játékai már igen korán különböznek. A fiúknak nagyobb a tér- és mozgásigényük, szeretnek versenyezni, és leginkább azokat a játékokat kedvelik, amelyekben világosan kiderül, ki a győztes és ki a vesztes. A lányok jobban szeretik az együttműködésre épülő játékokat, szívesebben beszélgetnek és hallgatnak másokat. A lányok csoportjában rendszerint nincs szükség vezetőre, hol egyikük, hol másikuk irányítja a játékot. A fiúk között igen korán kialakul egyfajta hierarchia, alá-fölérendeltségi viszonyok uralkodnak, az erősebb, agresszívabb rendszerint kivívja a vezető szerepet. (Gondoljunk csak Golding: A legyek ura című könyvére.)
A nemek viselkedésére jellemző általános minták tehát igen korán kialakulnak, részben hormonális hatásra, részben pedig a nevelésnek köszönhetően. A hormonok hatásának bizonyítására az állatvilágból hozhatunk példákat. A tesztoszteron ugyanis nemcsak a nemi működések irányítója, hanem a siker, a teljesítmény, a versenyszellem hormonja is. Az állatvilágban - különösen a csoportosan élő állatoknál - azok a hímek töltik be a domináns szerepet, amelyeknek elég magas a tesztoszteron szintjük. Majomcsoportokban, és más csoportosan élő állatfajoknál szoros összefüggés mutatható ki a tesztoszteronszint, az agresszió és a csoporthierarchiában elfoglalt "rang" között.
Azonban a szülők, a nevelés, szerepe sem elhanyagolható. Hiszen a szülők és nevelők jóval elnézőbbek a verekedős, agresszív fiúkkal szemben - az apák szinte büszkék, harcos természetű fiúgyermekükre, s ha szidják vagy büntetik is, a kisfiú megérzi a szavak mögött a rejtett büszkeséget. Egy fiús természetű, fára mászó, verekedős kislány, akinek ruhája mindig piszkos és szakadt, általában osztatlan ellenérzést vált ki szüleiből és a többi felnőttből.
A serdülőkorban a nemekre jellemző viselkedésminták még inkább kifejeződnek, és rögzülnek. A lányok csoportjaiban egyéni kapcsolatokon alapuló laza, kötetlen koalíciók alakulnak, nem törekszenek vezető szerepre, és nincs szükségük arra, hogy tudják, hol a helyük a hierarchiában. Látszólag gyakrabban veszekszenek, ezek a civódások azonban alkalmiak, s bár hamar eltörik a mécses éppoly hamar helyreáll a barátság is. Rivalizálni csak akkor kezdenek, ha egy fiú feltűnik a látóhatáron. A fiúk olykor verekedésbe, agresszivitásba csapó küzdelme, versengése önmagáért a csoporthierarchiában elfoglalt helyért zajlik. Ha a tesztoszteron-szintet és az eltérő társadalmi elvárásokat egyaránt figyelembe vesszük, egyáltalán nem meglepő, hogy a dominanciaigény és a csoporthierarchiában elfoglalt hely olyan fontos a férfiak számára.
Mindezzel szorosan összefügg a két nem eltérő értékrendje is. Egy vizsgálatban férfiakat és nőket megkérdeztek, hogy milyenek szeretnének lenni. A férfiak a felsorolt értékek közül leggyakrabban a következőket választották: ambiciózus, határozott, versenyképes, furfangos, gyakorlatias, racionális. A nők inkább a kedvességet, gyengédséget választották, az együttérzést, nagylelkűséget, intuíciót tartották fontosnak.