A köznyelv “képzelt betegségként” tartja számon, voltaképpen általános szorongás az egészségért. Két fő formája van.
Az egyik forma létező, jelentéktelen tünetek túlértékelése, okának keresése. Az ilyen beteg a legenyhébb fájdalom, kényelmetlenségérzés esetén rögtön a következő kérdéseket teszi fel magának (és nemcsak magának): Mi lehet ez? Mi okozza? Milyen súlyos, halálos betegség tünete lehet? Ő az, aki a legenyhébb hétköznapi fejfájás esetén rögtön agydaganatra gondol.
A másik forma külső - potenciálisan károsító - hatások túlértékelése. Az ilyen ember mindentől fél: lehetőleg nem fog kezet, mert attól bacilusokat kaphat, hideg vizet nem iszik, mert az torokgyulladást okoz, ha kinyitnak egy ablakot, úgy gondolja, hogy a huzattól tüdőgyulladást kap, vagy kiújul a reumája. A két forma gyakran kombinálódik egymással.
A hipochonder az orvosok réme, hisz minduntalan teljes kivizsgálást kér, s mindaddig nem tud megnyugodni, amíg minden lehetséges vizsgálat negatív eredményt nem mutat. Orvostanhallgatók gyakran szenvednek átmeneti hipochondriától, mindig annak a betegségnek a tüneteit vélik felfedezni magukon, amiről éppen tanulnak.
A hipochondria igen nagy szenvedéssel jár, s az idők folyamán rendszerint súlyosbodik, hiszen az évek múlásával egyre több, az öregedéssel kapcsolatos tünet jelentkezik. (“Ha egy ember, aki elmúlt 40 éves egy reggel egyszer csak arra ébred, hogy semmije sem fáj, és tökéletesen jól érzi magát, komolyan fontolóra kell vennie azt a lehetőséget, hogy nem halt-e meg az éjjel.”) A tünet tehát valódi, és a hozzá kapcsolódó szorongás is az. Ezen sajnos egyáltalán nem segít, ha a beteg tudja magáról, hogy hipochonder. Sok nagy műveltségű, színes egyéniség nagy öniróniával, igen szórakoztatóan tud mesélni hipochondriájáról, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a legközelebbi apró panasz esetén ne gondolja: “Igen, tudom, hogy hipochonder vagyok, de hátha ez most igazán súlyos!” - és minden kezdődik elölről.
A hipochondriától némiképpen különbözik a betegségfóbia, ami egy tökéletesen egészséges személy rettegése egy adott betegségtől. Az emberek rendszerint az éppen akkortájt elterjedt betegségtől félnek: manapság a leggyakoribb az infarktus- és a rákfóbia. A régebben igen gyakori vérbajfóbia már eltűnőfélben van, helyette az AIDS-től való félelem vált egyre gyakoribbá.
A fóbiás kétségbeesetten keresi magán a rettegett betegség jeleit, s minden panaszát arra vezeti vissza. Az ismételt kivizsgálások is csak átmenetileg nyugtatják meg. Rákfóbiánál gyakran még átmenetileg sem, hiszen a beteg azt gondolja: “Biztosan rákom van, csak nem ismetik fel, vagy nem mondják meg nekem.”
Mind a hipochondria, mind a betegségfóbia igen nagy szenvedéssel, szorongással jár. A nyugtatók rendszerint kevéssé hatásosak, vagy hatásuk csak átmeneti, inkább a pszichoterápia segíthet.