Termográfia – Hőkamerás vizsgálat - Hőtérkép

A hőkamerás állapotfelmérés az emberi test hőmérsékletének jellegzetességeit, különböző állapotokban bekövetkező változásait, ingerekre adott reakcióit vizsgálja.
A hőtérképen kimutatható számos még panaszt sem okozó változás, észlelehetők a gyulladt területek, gócok, keringési zavarok, gerinc-deformitások, izületi elváltozások, a daganatos megbetegedés gyanúja is.

Elmélet

Az emberi test hőmérséklete sok mindent elárul. Tapintással érezhetjük a lázas beteg homlokának forróságát, de a helyi gyulladások (pl. ízület vagy körömágy) felett is meleg a bőr, miközben pár centivel távolabb már normális a hőmérséklet.

A régi korok gyógyítói is vizsgálták a betegek testhőmérsékletét. A hőmérő minden család egészségügyi felszerelésében megtalálható. Az orvosi termográfiát a múlt század ötvenes éveiben alapozta meg E. Schwamm és J. Reeh. Vizsgálati módszerként az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az elmúlt 15-20 évben terjedt el. Világjárványok veszélye esetén pl. hőkamera segítségével szűrik ki a repülőtereken a lázas betegeket.

A hőkamera a test felszínéről érkező hősugárzást érzékeli és méri, rendkívül érzékeny a hőmérséklet legkisebb eltérésére is, már néhány század Celsius-foknyi eltérést is érzékel. A modern számítógépes technika pedig lehetővé teszi azt is, hogy a kamerából befutó adatokat színes képekké alakítsuk, és látványos hőtérkép formájában megjelenítsük. A testfelszín bármely pontjának hőmérséklete számszerűen is kifejezhető. Pontok, vonalak, területek kijelölésével lemérhető a kitüntetett rész hőmérséklete, illetve adott terület legmelegebb vagy leghűvösebb pontja.

A vizsgálat menete

Az orvosi termográfiás vizsgálat voltaképpen egy infravörös hőfényképezés. Előkészületet nem igényel, a vizsgálathoz nem kell éhgyomorra lenni. A vizsgálat fájdalommentes, nem jár szúrással, tapintással, sem káros sugárzással. Semmilyen behatás nem éri a testet, csak fényképek készülnek róla az általa kibocsátott hősugárzás segítségével. Éppen ezért gyermeknél és állapotos nőknél, illetve pacemakeres betegeknél is alkalmazható.

A vizsgált személy alsónadrágban áll a kamera elé. A vizsgáló orvos a különböző testtájékokról előröl, hátulról (esetenként oldalról is) felvételeket készít. Bizonyos esetekben fontos lehet a hőszabályozás vizsgálata is, ilyenkor hűtés után megismétlik a vizsgálatot.

A vizsgálat körülbelül 30 - 50 percet vesz igénybe. (A vizsgálaton hozzátartozó is részt vehet, természetesen csak olyan, aki előtt nem szégyelli magát.) A páciens vizsgálat közben figyelheti a képernyőt.

A teljes testről illetve a különböző testtájakról készített felvételeket az orvos elemzi, a látott elváltozásokat a képeken megmutatja a vizsgált személynek, aki a képeket nyomtatott formában meg is kapja az írásos lelettel együtt. A hőtérkép a páciensek számára rendkívül látványos és azonnal érthető.
A vizsgálat csak akkor éri el a célját, ha azt konzultáció életmód tanácsadás egészíti ki.

Röntgen, ultrahang vagy termográfia?

A termográfia egyfajta képalkotó eljárás, tehát leginkább a röntgen illetve az ultrahang vizsgálattal hasonlítható össze.
Természetesen a termográfia nem helyettesíti a röntgen vagy az ultrahang vizsgálatokat, hiszen egészen más a célja.

A természetgyógyászatban végzett állapotfelmérésekkel, alternatív vizsgálómódszerekkel általában nem betegséget diagnosztizálunk, hanem az egészséges szervezethez képest mutatkozó hiányokat és többleteket, alulműködéseket és túlműködéseket, szabályozási zavarokat mutatjuk ki.
Ez a helyzet a hőkameránál is, ami kimutathat működési és szabályozási zavarokat, keringési eltéréseket, egyes szervek fokozott megterhelését, vagyis olyan elváltozásokat, amelyekből egy idő után betegség fejlődhet ki.
Persze gyakran előfordul, hogy a termográfia körülírt elváltozásokat, gyulladásokat, gócokat, degeneratív (kopásos) elváltozásokat mutat, vagy akár daganat gyanúját veti fel, ilyenkor a diagnózist röntgennel, ultrahanggal vagy más vizsgálattal meg kell erősíteni. 

A termográfia nagy előnye, hogy az egész test egy ülésben vizsgálható, rendkívül kíméletes,
Semmilyen kellemetlenséget nem okoz, és egyáltalán nem terheli meg a vizsgált személyt.
Nem zárja gépek közé a pácienst, nem igényel vérvételt, szúrást, nem éri a vizsgált személyt káros sugárzás. Veszély nélkül alkalmazható gyermekeknél, terhes és szoptatós anyáknál, pacemakert viselő személyeknél is, és korlátlanul ismételhető.
A testfelszín szinte teljes egészében vizsgálható, és a felszín bármely kijelölt pontjának hőmérséklete lemérhető. Nemcsak egyetlen mérésen alapszik, hanem szükség esetén ingerekre adott hőmérsékleti változásokat is vizsgálhatunk. Ha hosszabb ideig vizsgálunk, akkor többször is mérhetünk egy-egy területet s így megismerhetjük annak a környezet hőmérsékletéhez, vagy egy alkalmazott hidegingerhez való alkalmazkodási képességét.

Milyen kérdésekre ad választ? Mikor érdemes elvégezni a termográfiát?

A termográfia elősegítheti egyes funkciózavarok, (pl. kopások, keringési zavarok) korai felismerését. Gyulladásos folyamatok kezdeti állapotát is jelzi, segítséget nyújt a góckutatásban, fájdalmak hátterének tisztázásában, daganatos betegségek felismerésében, kisgyermekek, terhesek vizsgálatában, terápiák hatékonyságának nyomonkövetésében. 

A hő az egyes testtájakra jellemző módon oszlik el. A gyulladt szövetek, daganatok melegebbek, így a hőkamera segítségével korai stádiumban láthatóvá válik a gyulladás helye és mértéke. Ezzel szemben a ciszták, kopások területén gyengébb a véráramlás, ezért ezek hidegebbek a környezetüknél.

A fej hőtérképével megítélhető a szemek terheltsége (pl. számítógép), az orr melléküregek gyulladása, megtalálhatók a gócos fogak, az ínygyulladás
A nyakon a nyálmirigyeket, nyirokutakat, nyirokcsomókat és a pajzsmirigyet vizsgáljuk.

 

A mellkas területén férfiaknál a tüdő terheltségét (dohányzás) és a nyirokkeringés vizsgálható, Nőknél viszont az emlők áttekintése a legfontosabb. Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése. !0 éves kor felett kapnak a hölgyek behívót mammográfiára, azonban – bár jóval ritkábban – a betegség fiatalabbakat is érinthet. 35 évnél fiatalabb nők esetében első vizsgálatként mindenféleképpen a termográfia ajánlható.

 

A hasban főként az emésztőszervek állapotát vizsgáljuk.  Észlelhetjük a máj túlterheltségét, az epehólyag gyulladását, a vékony- és vastagbél túlterhelt állapotára ill. esetleges gyulladására is fény derülhet, és láthatunk körülírt cisztákat vagy daganatokat is.
A kismedencei szerveket a szokásos vizsgálattal általában nem érjük el.

 

A háton láthatunk túlságosan megterkelt izmokat, gerinc-elváltozásokat, a nyaki, háti és ágyéki csigolyák területén, deformitásokat, izomvédekezést.
Foltokban a hason, mellkason, háton
Nyiroktócsákat észlelünk, aminek lassult, pangó nyirokkeringés lehet az oka.

 

Az alsó végtagoknál vizsgáljuk az ízületeket, valamint a vérkeringést. Észlelhetjük az ízület kopást (leggyakrabban a térdízületekben), a tágult visszereket, a vénás pangást (még akkor is, ha a felszínen semmi sem látszik) valamint a visszérgyulladást.

 

A kezek vizsgálatának különleges jelentősége lehet. Itt ugyanis nemcsak az ízületi elváltozásokat és a keringést vizsgáljuk, hanem a hagyományos kínai orvoslás, az akupunktúra által használt ún. meridiánok is, amelyek az ujjak szélén láthatóvá tehetők. Segítségükkel a szervezet ill. az egyes szervek energetikai állapotáról is képet kaphatunk.

 

Kinek ajánlott?

  • A teljesen panaszmentes, tünetmentes, egészséges személyeknek, ha fontos érték számukra az egészség, és szeretnének képet kapni szervezetük általános állapotáról.
  • Egészséges, de időnként különböző panaszokkal küzdő személyeknek, hogy megtudják, hol van szervezetükben a „leggyengébb láncszem”
  • Fokozott stresszterhelésnek kitett egészséges személyeknek, hogy megtudják, hagyott-e már nyomot a stressz a szervezetükben.
  • Egészséges hölgyeknél 35 éves kor alatt emlőszűrés céljából.
  • Régebb óta fennálló panaszok esetén, ha az orvosi kivizsgálás nem találta meg az okot
  • Krónikus betegség esetén a lefolyás ellenőrzéséhez, a gyógyulás megítéléséhez
  • Azoknak, akik valamikor daganatos betegségen estek át, folyamatos – megterhelés nélküli – ellenőrzés céljából


A vizsgálatot mindenképpen érdemes elvégezni

  • Akut vagy krónikus gyulladásos folyamatok gyanúja esetén
  • Góckutatás céljából
  • Perifériás keringési zavarok felfedezésére, hátterük tisztázására
  • Mozgásszervi károsodások kimutatására, nyomonkövetésére (alkalmas különböző sportsérülések gyógyulásának követésére is)
  • Daganatos elváltozások szűrésére olyanoknál, akiknek a családjában több daganatos betegség is előfordult, és ezért az egész testüket át szeretnék tekinteni. 
  • A terápiakövetésre, hatékonyság felmérésére
  • Fájdalmak hátterének tisztázására
  • Gyerekek tartósabb panaszainak, mozgásszerveinek vizsgálatára, ha a szülők nem akarják őket szúrásnak, sugárzásnak kitenni
  • Bizonyos nehezen megfogható betegségek,  tünetek (fájdalomszindróma, fibromialgia, krónikus fáradtság szindróma, vegetatív zavarok) képi alátámasztására, gyógyító- és regenerálóprogramok összeállítására.

Nem alkalmas az agy, a szív, a vesék vizsgálatára!