A krónikus sokízületi gyulladás (reumatoid artritisz, RA, krónikus poliartrítisz, PCP) súlyos, krónikus megbetegedés, mely hullámzó lefolyású; javulások, visszaesések jellemzik, és az évek során maradandóan károsítja az ízületeket. Főként a 30-50 év közötti nők betegsége. Valamennyi ízületet érintheti, de leggyakrabban a kezek kisízületein jelentkezik, és súlyos deformitásokkal, fájdalmas mozgáskorlátozottsággal jár. Autóimmun betegség: a szervezet saját védekező anyagai, az immunglobulinok ellen termel ellenanyagokat. Ezek az ellenanyagok azután az ízületekben rakódnak le, és ott károsítják az ízületi felszínt, valamint gyulladást okoznak.
Bár a betegség kialakulásának hátterében minden bizonnyal genetikus hajlam áll, jelentkezése szoros kapcsolatot mutat pszichés megterhelésekkel. A betegek élettörténetében a betegséget megelőzően gyakran fedezhető fel súlyos veszteség: közelálló hozzátartozó halála, válás, munkahely elvesztése.
Jellemző hasonlóságokat mutat a betegek személyisége is. A nagy fájdalmak ellenére a betegek türelmesek, szerények. Nem panaszkodnak, nem tesznek szemrehányásokat. Sőt, ők vigasztalják az orvost, aki minden fáradozása ellenére nem tud segíteni.
Sok hasonlóság figyelhető meg a betegek élettörténetében, és a betegséget megelőző személyiségjegyekben is. Gyermekkorukra jellemző az erős, domináns anya és a gyenge, alávetett - esetleg a családtól távol levő vagy hiányzó - apa. Az anya rendszerint szerető, túlvédő, de erősen korlátozó, aki nagyfokú követelményeket támaszt leányával szemben. Az érzelmi kapcsolat igen szoros, ezért a kislány azonosul az anyai elvekkel, követelményekkel. Gyermeki, majd később serdülőkori lázadását csírájában elfojtja.
A betegséget megelőzően ezek az asszonyok rendkívül szorgalmasak, ügyesek, rendszeretők, törekszenek a tökéletességre, állandóan aktívak, szüntelenül munkálkodnak, és egészen az önfeláldozásig önzetlenek. Közülük kerülnek ki a felülmúlhatatlan sokgyermekes anyák, fáradhatatlan ápolónők, karitatív jótékonysági szervezetek, egyházközségek aktivistái. Ellenséges indulatokat, agressziót még véletlenül sem engednek meg maguknak, már az érzést, a gondolatot is bűnnek érzik, és bűntudatot éreznek miatta. Bűntudatukat további önzetlen segítőkészséggel, jócselekedetekkel oldják fel. Miközben szüntelenül a jót gyakorolják, hajlamosak a moralizálásra: mindig tudják mi a jó, a helyes, és ezt másoktól is elvárják.
A betegség általában akkor lép fel, amikor valamilyen súlyos nehézség, veszteség miatt a feszültség fokozódik, és a szokásos kompenzáló módszerek már nem működnek.
A betegség kialakulását a következőképpen modellezhetjük: a beteg nem tud agressziójával bánni, már a negatív érzés, gondolat is bűntudatot kelt benne, ezért agresszióját még megjelenése előtt gátolja. Még a védekezést is bűnnek tartja, számára "jogos önvédelem" nem létezik. A betegség szimbolikája két szinten is megjelenik. Az ellenanyagok, az immunglobulinok, mint tudjuk, a szervezet védekezésének eszközei. a beteg pedig saját immunglobulinjai ellen termel ellenanyagot. Vagyis saját védekező reakcióját "akarja" meggátolni, leállítani
Másrészt azt is tudjuk, hogy az ökölbe szorított kéz a harag, a düh szimbóluma. Az elfojtott agresszió tehát az izomfeszültség növekedéséhez vezet, főként a csukló és a kéz izmaiban. Az állandó izomfeszültség deformálhatja az ízületeket, és a lerakódott ellenanyagokkal együtt gyulladás kialakulásához vezet. Ha megnézzük egy reumatoid artritiszben szenvedő beteg deformált kezeit, úgy tűnik, mintha félig lennének ökölbe szorítva. Mintha a mozdulat megrekedt vagy gátlást szenvedett volna félúton. És pontosan ez történik a lélek szintjén. Hiszen a düh, a harag érzése önmagában bűn, megengedhetetlen dolog. Még a visszafojtott indulat is megengedhetetlen.