A több mint száz éves múltra visszatekintő pszichoanalízis nagy hatást gyakorolt a XX. századi kultúrára. A pszichoanalitikus tanok mára mélyen beágyazódtak a mindennapok kultúrájába is, fellelhetők a bulvárlapok pletykarovataiban és Woody Allen filmjeiben egyaránt.
Voltaképpen maga a tudományos igényű a pszichoterápia Freud munkásságától számítható. Számos más pszichoterápiás irányzat is - legalábbis szemléletmódjában - a pszichoanalízisből indult ki. Rendkívül leegyszerűsítve a pszichonanalitikus gondolkodás középpontjában az áll, hogy a lelki - és ezzel együtt a pszichoszomatikus - betegségek hátterében valamilyen kora gyermekkorban elszenvedett trauma, sérülés áll. Ez a korai lelki trauma, letokolódott, elfojtásra került, és a tudatalatti (tudattalan) mélyére süllyedt. A későbbiek során, ha az egyént teherbírását meghaladó terhelés éri, akkor ez az elfojtott, letokolódott lelki "góc" aktiválódik, és betegséget okoz. Az analitikus terápia célja ezeknek az elfojtott tudattartalmaknak a felszínre hozása, újra átélése és átdolgozása, módszere pedig a szabad asszociáció.
A hagyományos vagy standard analízis meglehetősen hosszú, heti több ülés mellett is évekig tart. A terápiás folyamatban a személyiségben olyan jótékony strukturális változások következnek be, amelyek a betegség, a tünetképzés helyett hatékonyabb, örömtelibb megoldásokat tesznek lehetővé az egyén problémáinak megoldásában.
Az utóbbi évtizedekben előtérbe kerültek az analitikus rövidterápiák, melyek egyetlen problémára fókuszálnak, és időtartamuk előre meghatározott.