A viselkedésterápia (behavior-terápia) tanulási modellből indul ki. Egy adott szituációban az egyént valamilyen inger éri, és erre egy bizonyos módon válaszol - ez a viselkedés. Ha ez a válasz hibás, nem megfelelő, annak az oka a hibás tanulásban keresendő, s ennek megfelelően a viselkedés újra- illetve áttanulható. A korai behavioristák a személyiséget "fekete dobozként" kezelték, vagyis egyáltalán nem vizsgálták, hogy mi történik az inger és a válasz között a személyiségen belül. Az ún. kognitív szemlélet előtérbe kerülésével a személyiség szerepe felértékelődött. Vizsgálni kezdték a "fekete dobozt", vagyis az egyén "belső viselkedését", egyéni információfeldolgozási stílusát. A viselkedés ugyanis nem reflexszerű, az egyén nem magára az ingerre reagál, hanem arra, amit abból felfog, arra, ahogyan azt értelmezi.
A kognitív viselkedésterápia - vagy más szóval magatartásterápia - célja az, hogy feltárja és korrigálja azokat az információ-torzító beállítódásokat, mechanizmusokat, amelyek következtében az eseményeknek hamis jelentést tulajdonítunk, és ennek következtében hibás, a helyzetnek nem megfelelő választ adunk.