Legelőször is el kell ismernünk, hogy a dohányzás betegség, de legalábbis tünet. Ehhez nagyfokú bátorságra, önmagunkkal szembeni őszinteségre van szükség. (Az sem lenne hátrányos, ha a nemdohányzó világ elismerné: a dohányzás betegség, nem pedig valami gaztett, s a dohányos támogatásra szorul, nem elutasításra, valamifajta kiközösítő ítéletre. Utóbbi ugyanis a legtöbb dohányos ellenállását, szabadság-vágyát mobilizálja, és "juszt sem!" szokik le.)
A statisztikák szerint a dohányosok 30%-a évente elhatározza, hogy felhagy a dohányzással, de ez csak mintegy 2%-nak sikerül önerőből, pusztán akaraterőre hagyatkozva. A legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy segítséget kérjen. A kudarc pedig alaposan megtépázza önbizalmát, s esetleg egy életre elveszi a kedvét a további próbálkozástól. A dohányos minden csődöt mondott leszokási kísérletével veszít önértékeléséből, és fokozódik lelkiismeret furdalása, ami csaknem olyan káros, mint a dohányzás maga.
Saját tapasztalatomból elmondhatom, hogy maga az elhatározás sem olyan egyszerű mindenkinek.
Persze tudom, hogy példám legfeljebb érdekesség, de semmiképpen sem az egyedül üdvözítő megoldás. Semmiképp sem akarok abba a hibába esni, amibe a legtöbb leszoktató program: nem hiszem, hogy létezik olyan megoldás, ami mindenkinek egyaránt megfelelő. Ha több dohányostípus létezik, hogyan is lehetne elegendő egyetlen módszer?
Amit senki sem kerülhet el, az a döntés meghozása. Van, akinek könnyebb, másnak ehhez is érdemes segítséget kérni. Ezután vegyük számba azon igényeinket, amelyeket a dohányzás révén elégítünk ki. A típusok közt valamennyi becsületes dohányos többé-kevésbé önmagára ismerhet. (Hangsúlyozom, a leggyakoribb 2-3 típus keveredése.) Ha a szükségleteinket számba vettük, keressünk más alternatívákat kielégítésükre. Fogadjuk el: szükségleteink jogosak, és megérdemlik, hogy kielégítsük őket. A legtöbb leszoktató program alapvető hibája - mely általában kudarchoz is vezet - az, hogy háborút indít a szükségletek ellen. Vegyük tehát számba, milyen tevékenységekkel helyettesíthetnénk a dohányzást, mely megfelel azoknak az igényeknek, amiket eddig a dohányfüst elégített ki.
A végleges leszokáshoz egyszerre kell megszüntetni a fizikai és a pszichés-mentális függést.
Enyhíthetjük a testi függésből eredő megvonási tüneteket tapaszok, rágógumik, vagy nikotin-receptor blokkoló gyógyszer segítségével. A pótszerek nikotint tartalmaznak, ami a hozzászokásért felelős, így enyhíti a megvonási tüneteket, a dózis fokozatos csökkentésével apránként lehet megszabadulni a függőségtől. A gyógyszer nem tartalmaz nikotint, csak a hatásait utánozza. (Csak receptre kapható, mivel szedése orvosi ellenőrzést igényel.)
Természetgyógyászati módszerekkel is enyhíthetjük a fizikai függést:
Vannak természetes, gyógynövényeket tartalmazó készítmények is, amelyek enyhítik az elvonási tüneteket. A biorezonancia – ezen belül pedig az Biolabor elektromágneses saját jel kezelés - a szervezet öngyógyító folyamatait indítja be. Kioltja a dohányzás okozta kórós és káros rezgés-mintákat, amelyek a cigaretta utáni vágy fenntartásáért felelősek. Segít a szervezetnek visszatalálni az eredeti, egészséges mintázathoz, hiszen mindenki volt nemdohányzó.
Nagymértékben megkönnyítheti a leszokást az akupunktúra, akupresszúra is. A természetgyógyászatnak önálló ága az ún. fülakupunktúrás addiktológia foglalkozik a szenvedélybetegségekről – így a dohányzásról - való leszokás segítésével. Segíthetnek a légzőgyakorlatok, méregtelenítő és nyugtató gyógyteák, illóolajos fürdők, a szauna, a nyugtató vagy frissítő masszázs. Jó, ha ilyenkor sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, a mozgás pedig „boldogsághormon” (endorfin) felszabadításával enyhíti a tüneteket.
Rüdiger és Margit Dahlke egy vadonatúj - és talán sok dohányos számára használható megoldást kínál: ez pedig az ún. rituális dohányzás. Hiszen személyes történetükben is az volt eredetileg: kamaszkori beavatási rítus. Ha a cigarettát tudatosan élvezünk, akkor jóval kevesebbre lesz szükségünk - mondja Dahlke. Ő napi három rítust ajánl, napi három cigaretta pedig biztosan nem árt nekünk. A rítus lényege a tudatosság, valamint az, hogy amikor dohányzunk, akkor csak dohányozzunk. Minőségileg új dologról van szó, nem egyszerűen arról, hogy napi 20-30-ról 3-ra mérsékeljük a cigaretták számát. A minőségi változás az, ami alapvető. Dahlke szerint ugyanis egy olyan elszívott cigaretta, aminek minden szippantását teljes egészében kiélveztük, többet ér, mint harminc öntudatlanul elpöfékelt. Ez a módszer nagyon érdekes, de csak kevesek számára nyújt megoldást. Én magam kipróbáltam: egész nap a cigarettázáson járt az eszem, néztem az órát, alig vártam a ritus idejét, de amikor eljött, mégsem tudtam minden mást elűzni a a fejemből, és csakis a dohányzásra gondolni.
Véleményem szerint Dahlke módszerével nem múlik el a testi függés, és fennmarad a mentális is. Bár kevesebbet szívunk, – egész életünk a cigaretta körül forog, mint egy rendes drogosnak.
Allen Carr – aki maga is láncdohányos volt - „Rövid úton leszokni a dohányzásról” című könyvében egyszerű receptet kínál:
- Határozd el magad, hogy soha nem akarsz dohányozni többé.
- Ne nyavalyogj, hanem örülj neki!
A módszer lényege az, hogy elhatározásunkat véglegesnek tekintjük (vagyis nemcsak próbálkozunk) és az önsajnálatot örömre cseréljük. Véleményem szerint az öröm csakugyan sokkal hatékonyabb, mint az önsajnálat. Ha örülni tudunk annak, hogy szabadok vagyunk, és többé nem függünk a nikotintól, akkor csökken a sóvárgás. Allan Carr módszere rendkívül hatékonyan oldja a mentális függést, egyetlen hiányossága az, hogy elhanyagolja a testi függőségből eredő elvonási tüneteket.
Valójában úgy gondolom, hogy komplex személyre szabott tréninggel, egyéni és csoportos módszerek együttesével lehet a legnagyobb és legtartósabb sikereket elérni. Egyszerre kell megcélozni a fizikai és a pszichés-mentális függést.