A fűz a mitológiában is szerepel, a múzsák szent fája volt. A középkorban a boszorkányok, tündérek fájának tartották. A néphitben a szomorúfűz a boldogtalan szerelem és a gyász jelképe.
A fűzfa gyógyerejét ősidők óta használják. Hippokratész fűzfakéreg-kivonatot ajánlott a szülési fájdalom csökkentésére, Galenus kérgéből és leveléből készített főzeteket fájdalomcsillapítónak külsőleg pedig tyúkszemek kezelésére használta. A kinin felfedezéséig a malária legfőbb ellenszere volt.
A növény jellemzői:
Fás szárú, cserje- vagy fatermetű, lombhullató, kétlaki évelő növény. Kérge eleinte világosszürke vagy fehér, később – különösen az alsó néhány méteren – mély, hosszanti barázdákkal felrepedezik. Leveleinek nyele általában rövid, a lemezek lándzsásak vagy tojásdadok, finoman fűrészelt szélűek. Barkavirágai nagyon egyszerűek.
Hatóanyagok: szalicin, katechin, csersav,gyanta, enzimek, oxalát
Gyűjtés: tavasszal gyűjtik, a középnagy ágakról lefejtett kérget
Hatások: szaliciltartalma miatt gyulladásgátló, láz- és fájdalomcsillapító.
Gyógyászati felhasználás:
Belsőleg:
Főzetét láz csillapítására, ízületi fájdalmak, hólyaggyulladás gyomor és bélhurut, esetén ajánlják. Az acetil-szalicilsavval ellentétben a terápiásan hatékony adagban adott fűzfakéreg kivonatnak nincs kedvezőtlen hatása a gyomor nyálkahártyájára.
Külsőleg: fagyott testrészekre borogatóként alkalmazzák
Elkészítés:
Tea: 1 evőkanál szárított, felaprított fűzfakérget 2,5 dl. vízben 20 percig főzünk.
Ellenjavallat, figyelmeztetés: Nagyobb adagban irritálhatja a gyomornyálkahártyát.